Törökország iszlamista diktátora, Recep Tayyip Erdogan az elmúlt napokban számos hajmeresztő kijelentéssel hívta fel magára Európa figyelmét. Ezek azonban kizárólag azoknak jelenthetnek meglepetést, akik nem ismerik Erdogan politikájának és egész világnézetének alapvetését, vagyis az iszlám politikai doktrínáját.

Miután Hollandia nem adott engedélyt arra, hogy területén az iszlamista diktátor miniszterei politikai kampánytevékenységet folytassanak komoly diplomáciai viszály keletkezett a két ország között. Pedig a tiltás nem meglepő és nem is egyedi (Németország is hasonlóan tett), ismerve a kampány köztudott célját, hogy Erdogan egy népszavazással megtámogatva elnöki rendszert vezessen be, ezáltal végérvényesen megváltoztatva az atatürki szekuláris Törökország alkotmányos berendezkedését, azt saját iszlamista céljainak megfelelően átalakítva,

Erdogan náciknak nevezte a hollandokat, határozottan az európai értékek ellen foglalt állást, és Hollandia szemére vetette a srebrenicai „muszlim testvéreik” legyilkolását. Véleménye szerint Európa vallásháború felé közeledik, amiért természetesen Európa a felelős, hiszen „Európa megindította a háborút a kereszt és a félhold között” – igaz ugyan, hogy Európában, vagyis a saját területén saját életére vonatkozó döntésekkel. Retorikájában azt a tipikus taktikát követi, miszerint mindig az iszlám az áldozat, a szegény elnyomott mártír, akár Európában is, és a káfir kultúra az elvetemült gonosz, az elnyomó.

Nem hagyta szó nélkül az Európai Unió Bíróságának döntését sem, amely engedélyezi a vallási jelképek munkahelyen történő betiltását.

„Szégyen az európai jogra! Le az Európai értékekkel! Le az európai joggal és igazságszolgáltatással. Az Európai Unió bírósága közleményt tett közzé. Halottatok róla? Azt mondták a munkavállalóknak, hogy nem kapnak munkaengedélyt azok, akik a munkahelyükön kendőt viselnek” – mondta Recep Tayyip Erdogan.

Erdogan elnök legfontosabb célja, hogy az iszlám egyeduralmát a világ minden pontjára kiterjessze, ahogy ez politikai pályájának kezdetei óta ismeretes. Minden egyéb célkitűzése csak ezen út mentén levő mérföldkő, legyen az Európa muszlim bevándorlókkal történő elárasztása, vagy az európai értékek megtagadása és sárba tiprása. Számára csak egyetlen értékrend elfogadható, az, amelyet az iszlám doktrína, a Korán és a szunna előír. A fejkendő viselését előírja, tehát ez érték, annak tiltása pedig bűn.
Mindezek a kirohanások teljesen magától értetődőek, hiszen Erdogan iszlamistaként egyetlen célt lát maga előtt, az Allah szuverenitásán alapuló iszlám világrend kiterjesztését az egész világra, kezdve a jelenleg legkönnyebbnek látszó célponttal, Európával.

Mindeközben az iszlamista Törökország papíron Európa NATO-szövetségese, amely a szövetségi rendszer második legnagyobb hadseregével rendelkezik. Ha ilyen barátaink vannak, ellenségekre már nincs is szükségünk.

Gondold meg! Egy korábbi kampányunk cikkei Törökországgal kapcsolatban itt olvashatók:
https://think-twice.zone/hu

Nemrégiben zajlottak le a választások Amerikában, itt van hát az ideje, hogy vessünk egy pillantást a dimmik egyik kedvenc mitoszára: az iszlám demokratizálhatóságára. Sok vért és verejtéket követelt Irakban, hogy demokratikus értékeket hozzanak az iszlámba.

De nem számít, mennyi vér és verejték lett oda; az iszlámnak annyi köze van a demokráciához, mint egy disznónak a repüléshez. Az iszlámnak komplett rendszere van a politikáról és a kormányzásról, amit Mohamed alkotott meg. És ahogy a disznókat sem repülésre teremtették, az iszlám politikai tana sem fér meg a demokráciával.

Ennek oka Mohamed tökéletes példája. Mohamed csakis akkor ért el sikereket, amikor politikussá és harcossá vált. Talán vannak olyan politikusaink, akik politikai törekvéseik eszközeként használják a vallást, de nincs olyan politikus, aki istent képviselné. Mohamed istent képviselte. Minden muszlim azt tette, amit mondtak nekik. Mohamed nem tartott fent egyfajta ősi demokráciát; Mohamed és Allah mindent “leszabályozott” a legapróbb részletekig.

Az érvelés ezen pontján szoktak a muszlimok a demokrácia egyfajta modelljére utalva azzal a példával élni, amikor Mohamed a társaival tanácskozott. A badri csatában az egyik férfi megkérdezte Mohamedet, hogy a háborút Allah rendelte-e el? Mohamed azt válaszolta, hogy ez az ő parancsa volt és nem Allahé. A férfi rámutatott, hogy ha a katonák a kút előtt sorakoznának fel, az előnyére válna az iszlámnak és Mohamed meg is fogadta a tanácsát.

Az érv úgy szól, hogy Mohamed hallgatott azokra, akik ezt támogatták. Vagyis az iszlám demokratikus. De ha elolvassuk a teljes szírát (Mohamed életét) és a hadíszt, az efféle támogatói “voksok” meglehetősen ritkák.

Íme egy példa arra, hogy mennyire nem demokratikus az iszlám.

Abu muszlim könyve 020, 4573. szám:
[…] Nem lenne jobb eltávolítani [az uralkodók legrosszabbikát] a kard segedelmével? Mohamed ezt mondta: “Nem, mindaddig amíg hívőket gyűjt köztetek. Ha bármi utálatosat is találtok benne, gyűlöljétek a segédeit, de soha ne tagadjátok meg az ő parancsát.”

Röviden: mindaddig, amíg a vezető muszlim, engedelmeskedni kell neki még akkor is, ha az illető egy zsarnok. Ez lenne a demokratikus nézőpont? Mi van, ha Szaddám Huszein a diktátor? Engedelmeskedj neki.

De nem ez a valódi oka, amiért soha nem lehet demokrácia az iszlámban. A valódi ok a káfír szóban rejlik, ami egy politikai kifejezés. A muszlim felsőbbrendű a káfírral szemben a politikában és a kultúrában, és a káfírnak alá kell magát vetnie az iszlám akaratának a közügyekben. A demokrácia az aranyszabály elvén alapul. Az aranyszabály egyenlőséghez vezet a jogban és a politikában. De egy muszlim és egy káfír nem lehet egyenlő a politikai iszlámban. Márpedig a demokráciában minden szavazat egyenértékű. Itt ellentmondásba ütközünk és az történik, hogy a demokrácia behódol az iszlámnak és az önkénynek.

Van egy harmadik ok is, amiért nem képes az iszlám demokratikus lenni. A demokráciák az emberi jogok elvének forrásai. Az iszlám nem garantál emberi jogokat a káfírok számára.

A keresztények adják az iraki lakosság 3%-át és az Irakból elmenekülők 30%-át. Miért? A politikai iszlám általi üldöztetés miatt. Nagyjából 1300 évvel ezelőtt Irak keresztény volt. Hamarosan 0% keresztény lesz. A tragédia az, hogy mindez nem fontos a média vagy az egyház számára.

De térjünk vissza tárgyunkra. A lényeg, hogy az iszlám csak a muszlimokat ruházza fel teljes joggal. A káfírok, a keresztények és a többiek másodrendű állampolgárok, lényegében félig rabszolgák. Ez az egyenlőtlenség benne van az iszlám doktrinában és példák sora is alátámasztja. Ha Mohamed demokráciát akart volna, szent példaként gyakorolta volna a demokráciát. Ő viszont egy felsőbbrendű, megkérdőjelezhetetlen uralkodónak volt a szent példája.

Az iszlám tökéletes, egyetemes, komplett és örökérvényű. A reformáció nem opció. A demokrácia pedig a politika káfír formája és ellentétes az iszlámmal.

Migráció, mint dzsihád

„A migráció volt az iszlám sikerének a kezdete, a politikai iszlám kezdete” – az m1 interjúja Bill Warner amerikai iszlámkutatóval, a fizika és matematika tudományok doktorával, a Saría törvény nem muszlimoknak c. könyv szerzőjével, aki 43 éve tanulmányozza az iszlám vallás politikai rendszerét. “Az a cél, hogy mindenki megértse az iszlámot. Nagyon kevesen olvassák az alapműveket (…) ezért egyszerűvé teszem. A Korán egy lenyűgöző könyv azt akarom, hogy mindenki értse. Szeretném megtanítani, hogy ki volt Mohamed az iszlám doktrínák szerint. Nem bírálok, nem dícsérek, csak azt mondom: ez az ami. Értsük meg az iszlám alapjait és mindenki vonja le a saját következtetéseit.”

A Korán értelmezése

A Korán nem értelmezhető Mohamed életének ismerete nélkül, ez alapján történelmileg két Koránról beszélhetünk – mutatja be a kérdéskört Dr. Bill Warner, két csoportba osztva a Koránban található verseket: a Mekkában íródott korai Koránra, és a Medinában íródott későbbi Koránra. Míg a mekkai Korán vallásos, a medinai Korán inkább politikai, jogi, és tanításainak csaknem egynegyedét a dzsihádnak szenteli.

A mekkai Korán összefoglaló üzenete az, hogy Mohamed Allah prófétája, és az emberiség alá kell, hogy vesse magát Allahnak. A medinai Korán üzenete, hogyha nem hiszel abban, hogy Mohamed Allah prófétája, akkor úgynevezett káfír vagy (nem muszlim, hitetlen, irodalmiasan gyaur kutya), a káfirok, pedig nem egyenlőek a muszlimokkal, velük bármi megtehető.

Az EU vezetői azt hangoztatják, hogy különbséget kell tegyünk a terroristák és a “mérsékelt” muzulmánok között. Ezt a különbséget a két Korán alapján könnyen megtehetjük, mivel a korai korán a vallásról szól és békés, míg a kései Koránban jelen van a dzsihád. Bill Warner szerint a muszlimok tudnak választani, hogy mit gyakoroljanak, és az is látszik, hogy a legtöbben a dzsihádot választják, ez egy etikai döntés, Dr. Warner azt igyekszik megmutatni, milyen választási lehetőségek vannak.

A saría és a káfirok

“Amikor először elkezdtem tanulmányozni az iszlámot és elolvastam a Koránt és Mohamed életét, meglepett, hogy milyen sok dolog szól a nem muszlimokról (…) furcsának találtam, hogy a Koránnak a kétharmada rólam a káfirról, hitetlenekről szól, nem tudtam, hogy ez benne van. A nem muszlimoknak meg akarom tanítani, hogy mit mond róluk a Korán” – mesél Bill Warner a több, mint negyven éve tartó tudományos érdeklődésének kezdeteiről.

Az iszlám dualisztikus, mert szétválasztja az emberiséget hívőkre és káfirokra. A káfir az a szó, melyet a Korán használ a nem muszlimokra.
Az iszlám társadalomnak teljesen más a törvénykezési rendszere, mint a római jog alapján felépített társadalmaké. Az iszlám törvénykezés a saría.

A saría nem csak a muszlimokra vonatkozik, hanem mindenki másra is. A Koránnak több, mint a fele foglalkozik a káfirokkal. A Korán szerint, Allah gyűlöli a káfirokat. Egy muzulmán soha nem lehet egy káfir igaz barátja, mert a káfir nem egy teljes ember. A káfirt meg lehet erőszakolni, rabszolgaságba lehet taszítani, meg lehet kövezni és szabad terrorizálni.
Az iszlám Trilógia szövegeiből ismerjük azt a politikai célt, hogy az összes káfirt megsemmisítsék térítéssel, leigázással vagy halállal.
A legfontosabb a saríával kapcsolatban az, hogy mivel Allah törvénye, ezértminden ember alkotta törvény felett áll. Amikor egy muszlim olyan követelésekkel él, hogy a káfir kultúra alkalmazkodjon az övéhez, akkor a politikai iszlámot követi.

A migráció, mint a dzsihád egyik formája

A migráció az iszlám doktrínája. Az iszlám naptár nem Mohamed születésével kezdődött és nem a Korán kinyilatkoztatásával, hanem Mohamed Mekkából Medinába való migrációjával, 622-ben. Ez volt az iszlám sikerének a kezdete, vagyis a hidzsra. A migráció filozófiája, nagyon fontos minden muzulmán számára.
Allah ügyének terjesztése migráció által az egyik legerényesebb cselekedet.

[Korán 2:218] „Akik hisznek és elvégzik a hidzsrát, és harcba szállnak Allah útján, azok reménykedhetnek Allah könyörületében. Allah megbocsátó és könyörületes.”

Mohamed Medinába való migrációját megelőzően kevésbé volt sikeres, mindössze 150 követője volt. Medinába érkezve azonban a prédikátorból hadúrrá változott. Olyannyira sikeres lett, hogy egy évtized alatt meghódította egész Arábiát.
A migráció a dzsihád egyik formája. Az iszlám sikeres terjeszkedését a következő, jól bevált mintával biztosították a muszlimok: egy adott ország lakóit választás elé állították – vagy megtérnek az iszlámra, vagy harcolniuk kell. Ha a megtérés ajánlatát visszautasították, akkor katonai erővel meghódították az országot.

Akiket nem öltek meg vagy tettek rabszolgává, azok dimmik lettek. Az első dimmik a Kajbárban élő zsidók voltak. Miután Mohamed legyőzte őket és elvette földjeiket, a saría jogrendszer alatt kellett éljenek egyfajta félrabszolga státuszban. Ugyan megtarthatták zsidó vallásukat, de speciális adót kellett fizetniük.

Manapság a dimmi szó alkalmazható az apologétákra is, vagyis azokra, akik például a politikában vagy a médiában védik az iszlámot, anélkül, hogy valós tudással rendelkeznének arról.
A dimmiként való élet annyira nehéz és megalázó volt, hogy fokozatosan áttértek az iszlám hitre. Egyes régiókban ez a folyamat évszázadokig tartott, tekintve, hogy a dimmik kitartóak voltak a megtérés elutasításában.

Végül így vált iszlám vidékké a keresztény Közel-Kelet, Észak-Afrika és Kis-Ázsia, a buddhista (mai) Afganisztán, a hindu India egy része és Pakisztán, illetve a zoroasztriánus Irán.