Nemrégiben zajlottak le a választások Amerikában, itt van hát az ideje, hogy vessünk egy pillantást a dimmik egyik kedvenc mitoszára: az iszlám demokratizálhatóságára. Sok vért és verejtéket követelt Irakban, hogy demokratikus értékeket hozzanak az iszlámba.

De nem számít, mennyi vér és verejték lett oda; az iszlámnak annyi köze van a demokráciához, mint egy disznónak a repüléshez. Az iszlámnak komplett rendszere van a politikáról és a kormányzásról, amit Mohamed alkotott meg. És ahogy a disznókat sem repülésre teremtették, az iszlám politikai tana sem fér meg a demokráciával.

Ennek oka Mohamed tökéletes példája. Mohamed csakis akkor ért el sikereket, amikor politikussá és harcossá vált. Talán vannak olyan politikusaink, akik politikai törekvéseik eszközeként használják a vallást, de nincs olyan politikus, aki istent képviselné. Mohamed istent képviselte. Minden muszlim azt tette, amit mondtak nekik. Mohamed nem tartott fent egyfajta ősi demokráciát; Mohamed és Allah mindent “leszabályozott” a legapróbb részletekig.

Az érvelés ezen pontján szoktak a muszlimok a demokrácia egyfajta modelljére utalva azzal a példával élni, amikor Mohamed a társaival tanácskozott. A badri csatában az egyik férfi megkérdezte Mohamedet, hogy a háborút Allah rendelte-e el? Mohamed azt válaszolta, hogy ez az ő parancsa volt és nem Allahé. A férfi rámutatott, hogy ha a katonák a kút előtt sorakoznának fel, az előnyére válna az iszlámnak és Mohamed meg is fogadta a tanácsát.

Az érv úgy szól, hogy Mohamed hallgatott azokra, akik ezt támogatták. Vagyis az iszlám demokratikus. De ha elolvassuk a teljes szírát (Mohamed életét) és a hadíszt, az efféle támogatói “voksok” meglehetősen ritkák.

Íme egy példa arra, hogy mennyire nem demokratikus az iszlám.

Abu muszlim könyve 020, 4573. szám:
[…] Nem lenne jobb eltávolítani [az uralkodók legrosszabbikát] a kard segedelmével? Mohamed ezt mondta: “Nem, mindaddig amíg hívőket gyűjt köztetek. Ha bármi utálatosat is találtok benne, gyűlöljétek a segédeit, de soha ne tagadjátok meg az ő parancsát.”

Röviden: mindaddig, amíg a vezető muszlim, engedelmeskedni kell neki még akkor is, ha az illető egy zsarnok. Ez lenne a demokratikus nézőpont? Mi van, ha Szaddám Huszein a diktátor? Engedelmeskedj neki.

De nem ez a valódi oka, amiért soha nem lehet demokrácia az iszlámban. A valódi ok a káfír szóban rejlik, ami egy politikai kifejezés. A muszlim felsőbbrendű a káfírral szemben a politikában és a kultúrában, és a káfírnak alá kell magát vetnie az iszlám akaratának a közügyekben. A demokrácia az aranyszabály elvén alapul. Az aranyszabály egyenlőséghez vezet a jogban és a politikában. De egy muszlim és egy káfír nem lehet egyenlő a politikai iszlámban. Márpedig a demokráciában minden szavazat egyenértékű. Itt ellentmondásba ütközünk és az történik, hogy a demokrácia behódol az iszlámnak és az önkénynek.

Van egy harmadik ok is, amiért nem képes az iszlám demokratikus lenni. A demokráciák az emberi jogok elvének forrásai. Az iszlám nem garantál emberi jogokat a káfírok számára.

A keresztények adják az iraki lakosság 3%-át és az Irakból elmenekülők 30%-át. Miért? A politikai iszlám általi üldöztetés miatt. Nagyjából 1300 évvel ezelőtt Irak keresztény volt. Hamarosan 0% keresztény lesz. A tragédia az, hogy mindez nem fontos a média vagy az egyház számára.

De térjünk vissza tárgyunkra. A lényeg, hogy az iszlám csak a muszlimokat ruházza fel teljes joggal. A káfírok, a keresztények és a többiek másodrendű állampolgárok, lényegében félig rabszolgák. Ez az egyenlőtlenség benne van az iszlám doktrinában és példák sora is alátámasztja. Ha Mohamed demokráciát akart volna, szent példaként gyakorolta volna a demokráciát. Ő viszont egy felsőbbrendű, megkérdőjelezhetetlen uralkodónak volt a szent példája.

Az iszlám tökéletes, egyetemes, komplett és örökérvényű. A reformáció nem opció. A demokrácia pedig a politika káfír formája és ellentétes az iszlámmal.