Törökország iszlamista diktátora, Recep Tayyip Erdogan az elmúlt napokban számos hajmeresztő kijelentéssel hívta fel magára Európa figyelmét. Ezek azonban kizárólag azoknak jelenthetnek meglepetést, akik nem ismerik Erdogan politikájának és egész világnézetének alapvetését, vagyis az iszlám politikai doktrínáját.

Miután Hollandia nem adott engedélyt arra, hogy területén az iszlamista diktátor miniszterei politikai kampánytevékenységet folytassanak komoly diplomáciai viszály keletkezett a két ország között. Pedig a tiltás nem meglepő és nem is egyedi (Németország is hasonlóan tett), ismerve a kampány köztudott célját, hogy Erdogan egy népszavazással megtámogatva elnöki rendszert vezessen be, ezáltal végérvényesen megváltoztatva az atatürki szekuláris Törökország alkotmányos berendezkedését, azt saját iszlamista céljainak megfelelően átalakítva,

Erdogan náciknak nevezte a hollandokat, határozottan az európai értékek ellen foglalt állást, és Hollandia szemére vetette a srebrenicai „muszlim testvéreik” legyilkolását. Véleménye szerint Európa vallásháború felé közeledik, amiért természetesen Európa a felelős, hiszen „Európa megindította a háborút a kereszt és a félhold között” – igaz ugyan, hogy Európában, vagyis a saját területén saját életére vonatkozó döntésekkel. Retorikájában azt a tipikus taktikát követi, miszerint mindig az iszlám az áldozat, a szegény elnyomott mártír, akár Európában is, és a káfir kultúra az elvetemült gonosz, az elnyomó.

Nem hagyta szó nélkül az Európai Unió Bíróságának döntését sem, amely engedélyezi a vallási jelképek munkahelyen történő betiltását.

„Szégyen az európai jogra! Le az Európai értékekkel! Le az európai joggal és igazságszolgáltatással. Az Európai Unió bírósága közleményt tett közzé. Halottatok róla? Azt mondták a munkavállalóknak, hogy nem kapnak munkaengedélyt azok, akik a munkahelyükön kendőt viselnek” – mondta Recep Tayyip Erdogan.

Erdogan elnök legfontosabb célja, hogy az iszlám egyeduralmát a világ minden pontjára kiterjessze, ahogy ez politikai pályájának kezdetei óta ismeretes. Minden egyéb célkitűzése csak ezen út mentén levő mérföldkő, legyen az Európa muszlim bevándorlókkal történő elárasztása, vagy az európai értékek megtagadása és sárba tiprása. Számára csak egyetlen értékrend elfogadható, az, amelyet az iszlám doktrína, a Korán és a szunna előír. A fejkendő viselését előírja, tehát ez érték, annak tiltása pedig bűn.
Mindezek a kirohanások teljesen magától értetődőek, hiszen Erdogan iszlamistaként egyetlen célt lát maga előtt, az Allah szuverenitásán alapuló iszlám világrend kiterjesztését az egész világra, kezdve a jelenleg legkönnyebbnek látszó célponttal, Európával.

Mindeközben az iszlamista Törökország papíron Európa NATO-szövetségese, amely a szövetségi rendszer második legnagyobb hadseregével rendelkezik. Ha ilyen barátaink vannak, ellenségekre már nincs is szükségünk.

Gondold meg! Egy korábbi kampányunk cikkei Törökországgal kapcsolatban itt olvashatók:
https://think-twice.zone/hu

Bár Franciaországban a burka nyilvános viselése 2011 óta jogszabályt sért és ezt a törvényt a strasbourgi emberjogi bíróság is jóváhagyta a társadalmi kohézió megőrzése érdekében – egy másik ruhadarab a burkini strandviselet ügyében, az alapvető emberi jogokra hivatkozva, egy francia közigazgatási bíróság a viselés joga mellett állt ki.

A burkavita politikai iszlám ideológiai kérdéseiről és egy új nézőpont: a fátyolviselés káfirokra, nem-muszlimokra gyakorolt politikai következményeiről beszélgetett az m1 Ma reggel műsorában a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának képviselője.

Riport a 7:10 perctől: Burkini visselet újra használható a muszlimok körében – A videó megtekintéséhez kattints a linkre

A fátyol viselésének szükségessége és az eltakarás mértéke vitatott a muszlim jogtudósok és muszlimák körében, erre szemléletes példa a testet és arcot fedő iszlám öltözékek sokasága a burkától a hidzsábig.

Amit a nem muszlimok számára fontos lehet tudni a témában az nem a vallási oldal, hanem a fátyol viselésének politikai következményei, vagyis hogyan hat azok életére a fátyol, akik nem viselik, legyenek ők akár az iszlám reformjáért küzdő muszlim nők, akár nem-muszlimok. Ezek a politikai következmények sarkallják a jogalkotókat a tiltásra is.

A politikai iszlám szimbóluma a muszlimok számára

A fejkendő azt szimbolizálja, hogy viselője aláveti magát a saría (iszlám jogrend) törvényeinek. Egyúttal azt is jelzi, viselője muszlim, vagyis különbözik attól, aki hitetlen, vagyis káfir. Káfirnak (magyarul irodalmiasan gyaur kutyának) lenni pedig nem kellemes dolog az iszlám elvei alatt. A szó jelentése az “igazság elfedője, Allah irgalmának elhárítója”.

A Korán 64%-a, a Mohamed életét tárgyaló szíra 81%-a és a hadíszok 37%-a szól a káfírokról, részletes útmutatás van arra vonatkozóan mit lehet megtenni és mit nem egy káfirral. Ez pedig az olyan enyhe útmutatásoktól kezdődően, hogy egy muszlimnak sohasem lehet barátja egy káfir, vagy hogy egy káfír kigúnyolható, becsapható az egészen olyan végletekig, hogy rabszolgasorba hajtható, gyűlölhető és megölhető – széles irodalma van a témának az iszlám alapműveiben.

Történelmileg pedig tudjuk, hogy Mohamed hadvezérként és politikai vezetőként ért el olyan sikereket az iszlám terjesztésében, amit mekkai időszakában szónokként sose tudott megvalósítani. Ilyen módon vált a dzsihád 1400 éven át a politikai iszlám egyik eszközévé, arra az alapelvre építve, hogy egy nem-muszlimmal bármi megtehető.

Jogos és vallásos

Jogalkotói szempontból fontos tudni, miért nem sérti a szabad vallásgyakorlás jogát a burka tiltása: az iszlám nem írja elő egyértelműen a fátyol kötelező viselését és a “darura” iszlám koncepciója alapján a vallás megengedő az olyan helyzetekkel szemben, amikor egy muszlim olyan tevékenységben vesz részt, amit a saría megtilt. A darura azt jelenti, hogy a muszlim megteheti azt, ami általában tilos, és elkerülheti annak végrehajtását, ami elő van írva, hogyha a körülmények ezt diktálják.

Jó példa erre a 98%-ban muszlim többségű Törökországban két évvel ezelőttig érvényben lévő fejkendő-viselés tilalma a közintézményekben. (Bár az is igaz, a darura csak átmeneti és arra az ideiglenes időszakra vonatkozik, amíg nem vezetik be a saría törvénykezést az adott területen – a török kormányzó párt, AKP, iszlám konzervativizmust támogató politikája is így vezetett a fejkendő engedélyezéséhez az eddig szekulárisnak tartott országban.)

Egyenlő, ha erkölcsös

A fátyolviselés (vallási indokoltságától függetlenül) azt a politikai elvet képviseli, hogy nincs egyenlőség muszlim és káfir között, nincs egyenlőség egy fátylat viselő muszlim, erkölcsös, tiszta nő és a fátylat nem viselő “többi nő” között. “Többi nő”, legyen akár muszlim, akár nem muszlim, káfirként egyistenhívő keresztény vagy zsidó, vagy többistenhívő, ateista vagy humanista. Ha pedig az erkölcsnek ilyetén alacsonyabb szintjén áll egy nő, az nem megbecsült egy muszlim férfi által és ennek politikai, társadalmi következményei könnyen észrevehetők.

Az európai társadalmak minden ember egyenlőségét hangsúlyozó alapelveinek ellentmondanak az ilyen megkülönböztetések, legyen akár vallási akár politikai oka, amennyiben káfírként mi a “többiek” kategóriába tartozunk, akkor a fátyol azt az üzenetet küldi számunkra, hogy mi különbözünk, hitetlenek, káfirok vagyunk, s a Koránból tudjuk, hogy Allah gyűlöli a káfirokat, így válhat könnyedén a politikai iszlám gyűlöletkeltő eszközévé egyetlen ruhadarab.

Az arc elfedésének szükségessége vitatott a muszlim vallástudósok és muszlimák körében, Európában pedig bizalmatlanságot és szegregrációt szül a szokatlan burka viselete. Amikor a fátyol a politikai iszlám ideológia szimbólumaként jelenik meg, tudatosan elválasztást hoz létre a muszlimok és a nem muszlim hitetlenek (káfirok) között. Egy káfir nő, pedig “becstelen öltözete” miatt, akár meg is erőszakolható vagy megölhető. Az m1 Ma reggel műsorában a burkini és burka viselés betiltása volt a téma, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja kutatójával beszélgetett a műsorvezető.

Vita: burka és burkini – A videó megtekintéséhez kattintson a képre

Az iszlámot a Koránon és Mohamed életén keresztül ismerhetjük meg. Találunk a Koránban több olyan idézetet is, amely a nők szépségének elfedését írja elő: leggyakrabban a 33. szúra 59-es ájáját idézik, ebben az eltakarás céljából használt ruhadarabra utaló eredeti arab szó a “dzsabba” vitatott jelentést takar, hiszen általánosan az arabok gyakorta viselt köpenyére használják ezt a szót. Az pedig a nyaknál zárul és a testet-mellet fedi nem az arcot.

Egy másik ája a Korán 33:53-as verse a hidzsábot említi. A 33:53-as vers arra az időszakra tehető, amikor Mohamed már elhagyta Mekkát és Medinában élt feleségeivel, ahol egy esküvő alkalmával éjszakára a házában maradtak a vendégek. Az adott alkalomra vonatkozó etikett szabályai alapján arra kérte vendégeit, hogyha kérdéssel fordulnának a ház asszonyaihoz, akkor azt a válaszfalon/függönyön keresztül tegyék. Egy másik hadísz, történet Mohamed életéből, arról szól, hogy a Próféta saját muszlimáit kárhoztatta áttetsző ruhájuk és fedetlen fejük miatt: „Az én vallási közösségemből két csoport a Pokolban lesz, akit még nem láttam: az egyik, melynél ökörfarokhoz hasonló korbácsok vannak és azzal verik a népet, a másik a nők, akik felöltözve is meztelenek és a fejük olyan, mint a teve púpja.”

A 7. században eredeztetett irányelvek alkalmazhatósága a 21. században azonban komoly kihívás elé állítja az iszlám közösséget. Etimológiailag és történetileg is igen gazdag témakörről beszélünk, amikor a fejkendők milyenségét (hijab, niqab, burka, jilbab és még több száz szó van rá) vizsgáljuk. A vallási előírások megvitatása azonban nem tisztje a nem muszlimoknak, ez a hívők és imámok feladata. Azonban tény: vallási szempontból nem egyértelműen igazolható az arc elfedésének szükségessége, így az sem állítható, hogy a burka viselésének tiltása vallásszabadságot sértene.

A burka a muszlim nők felfogásában

Muszlim nők körében gyakori az a tradicionális felfogás, hogy a kendőt viselő muszlim nő, ezáltal tesz vallomást önmagáról a nyilvánosság előtt, mert bárki, aki látja őt, tudni fogja, hogy muszlim és erkölcsi tartása van. Így a fejkendővel deklarálja, hogy ő egy szemérmes, erkölcsös, tiszta nő, aki a legkisebb mértékben sem akarja a férfiak figyelmét felkelteni. Tehát aki nem viseli a fejkendőt, az bizonyosan káfir és mindennek az ellenkezője igaz rá, vagyis magára vessen, ha például megerőszakolják. Ez a szemléletmód nem elfogadott az európai társadalmakban és azt az alapvető emberi jogot sérti miszerint mindenki egyenlő, vallási hovatartozástól függetlenül.

Ismert történet Egyiptomból, hogy 1919-ben amikor szavazati jogot követelve vonultak utcára a nők eldobták fátylaikat és egészen a hatvanas évekig vissza se vették. Nasszer elnök 1960-ban, kiegyezve a legnagyobb egyiptomi vallási szervezettel, a Muszlim Testvériséggel, amelyet azóta terrorszervezetként tartanak számon, egy konferencián prezentálta a “hijab” viselés visszavezetésének ötletét. A közönség nem értette, mit ért hijab alatt, s mikor Nasszer elmagyarázta, hogy a fej lekendőzésére gondol, harsány nevetésben tört ki a közönség.

A “hidzsáb” mozgalma a 60-as évek óta erősödő politikai irányzat Egyiptom, Irán, Szaúd-Arábia, Afganisztán és az Iszlám Állam által birtokolt területeken, mostmár Európában is. Célja az elválasztás és nem az összetartozás erősítése. A hidzsáb szót többször említi a Korán, de sohasem a fej elfedéseként. Szószerint függönyt vagy válaszfalat jelent, de leginkább elválasztásra utal, a vallásos és hitetlen, a mennyország és pokol között. Tehát a feljebbvaló muszlimok és a hitetlen káfirok világa között, így válik egy egyszerű fejfedő politikai deklarációvá.